Magyar Idők: Magyar tanárokat küldtek el a CEU-ról

Vágólapra másolva!
A Magyar Idők szerint szinte az összes főállású magyar tanárt elbocsátották a Soros György által alapított, budapesti Central European University (CEU) Business Schooljából.
Vágólapra másolva!

A lap pénteki számában azt írja, úgy tudják, az érintetteket még tavaly októberben tájékoztatták arról, hogy az intézmény összeolvad a közgazdasági tanszékkel, ami pozíciók megszűnésével jár. A vezetőség a lap szerint költséghatékonysággal indokolta az átszervezést.

Ezt a bejelentést sokáig nem követte intézkedés, majd a múlt héten levélben tájékoztatták az oktatókat arról, hogy mindenkivel leülnek átbeszélni a továbbiakat. A megbeszéléseket követően 17 embert már elbocsátottak, de várhatóan még további tanároknak is felmondanak a következő hónapokban – áll a cikkben. Az újság úgy tudja, hogy mindenkinek felajánlották a közös megegyezést. A lap egy forrásra hivatkozva azt is közölte: magyar tanárokat küldtek el, a külföldiek maradhatnak.

Az intézkedéssel a nappali és a levelező MBA-képzés szűnik meg – írják. Információik alapján utóbbit egy év múlva újra akarják indítani, de már a magyar oktatók nélkül.

Az egyetem közleményben reagált, azt írják, nem igaz, hogy a konszolidáció magyar oktatók diszkriminatív elbocsátásával jár. Új tanszéket hoznak létre, ahol magyar és más nemzetiségű oktatókat is alkalmaznak majd. Az átalakítást az üzleti képzés globálisan tapasztalható változásával és a hallgatói igényekkel indokolják.