Visszavonul a színészettől Szombathy Gyula

Vágólapra másolva!
Már nem akar szerepelni, az elmúlt 52 évet is meg kell emésztenie – ezt mondta a Blikknek Szombathy Gyula, aki minden szerepét visszaadta a Tháliában. 
Vágólapra másolva!

"Eladtam a kis belvárosi lakásomat Pesten, és végleg Balatonalmádiba költöztem. Korábban évekig ingáztam a két város között, de belefáradtam. Minden szerepemet visszaadtam a Tháliában, és már csak egy darabban lépek színpadra Veszprémben, a My Fair Ladyben.

– mondta a Vasárnapi Blikknek Szombathy Gyula.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

"Én már nem akarok szerepelni, ezt az elmúlt 52 évet is meg kell emésztenem. Sok minden történt velem fél évszázad alatt, most itt, a béke szigetén bőven van időm gondolkodni és merengeni a múltamon" – nyilatkozta a színész, aki ahogy a Blikk írja, már két éve tervezgette az életmódváltását, de 2015-ben még öt darabban játszott.

"Élvezem a vidéki levegőt, a családommal eltöltött perceket.

Itt élünk a Balaton partján, és már alig várom a tavaszt, hogy a természet is megújuljon, és élvezhessem a kertem minden apró kis szegletét"

– tette hozzá.

Szombathy egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: sajnálja, hogy a gyerekeire alig jutott ideje a sok színházi és tévés munkája mellett. Balatonalmádi nyugdíjasként igyekszik családjával tölteni minden percét, és bepótolni mindazt, amire a múltban nem jutott idő.