Tarlós: Demszky menekül a felelősség elől

Tarlós István
Budapest, 2016. december 7. Tarlós István főpolgármester felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2016. december 7-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a budapesti 4-es metró beruházásról szóló jelentésében vitatott szerződések közül a 2006-os választások előtt kötöttek a legsúlyosabbak – mondta Tarlós István főpolgármester vasárnap reggel a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Egy kivételével valamennyi szerződés, amelyet az OLAF vitat, a 2010 előtti időszakban született – ismételte meg Tarlós István, hozzátéve: "a legsúlyosabbak, amelyek alapján az OLAF azt állapítja meg, hogy az esetleges veszteségek általa kilencven százalékosnak minősíthető hányada kialakult, azokat még jóval a 2006-os választások előtt kötötték". Mint elmondta, egyetlen olyan észrevétel van, amely a 2010 utáni időszakra vonatkozik, "amikor is éppenséggel egy további korrupció lehetőségét" szüntették meg a korábbi ellenőrző mérnök cseréjével.

Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén Forrás: MTI/Mohai Balázs

A kormányzat és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az engedélyével végül mellőzték a közbeszerzést, és a főváros saját cégét jelölték ki ellenőrző mérnöknek. Az OLAF a közbeszerzési eljárás elmaradását helytelenítette, de mint a jelentésében is megállapította, a cserével "a további korrupciós tevékenységnek" szabtak gátat.

Jogorvoslat

A főpolgármester szólt arról, ha lesz olyan európai uniós határozat, amellyel pénzt kérnek vissza, akkor a kormánynak és a fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy éljen a jogorvoslati lehetőségekkel.

Demszky menekül a felelősség elől

Tarlós István kitért arra is, hogy szerinte, amikor a korábbi szabad demokrata főpolgármester, Demszky Gábor a politikai felelősség elől menekül, "az nevetséges és már-már szánalmas".
Egy főpolgármester a vezetése időtartamára egyszerűen nem mondhatja azt, hogy nincs politikai felelőssége – mondta, megjegyezve: ha Demszky Gábor az OLAF által majdnem nyolcvan észrevételezett szerződés egyikéről sem szerzett tudomást, akkor alkalmassági problémákról kell beszélni.

Összevissza vagdalkozik

A főpolgármester szerint az várható, hogy Demszky Gábor "valószínűleg összehív valami régi liberális csapatot egy saját környezetben, oda meghívja majd a maradék baráti médiát, és ott az egész történetről elő fog adni valami szürreális változatot, amit megpróbálnak propagálni". Ennek semmi értelme nem lesz, mert az OLAF-jelentés tartalmán mit sem fog változtatni – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy szerinte Demszky Gábor ijedtnek tűnik, és összevissza vagdalkozik. A főpolgármester érthetetlennek nevezte, hogy Demszky Gábor miért fogadott ügyvédet akkor, amikor "még konkrétan senki semmivel nem vádolta meg".