Hét évet is kaphat a rendőrök közé hajtó sofőr

Vágólapra másolva!
Részegen vezetett, ráadásul az őt leinteni próbáló rendőrök közé hajtott a 37 éves férfi, komoly börtönbüntetésre számíthat.
Vágólapra másolva!

Hibát hibára halmozott a 37 éves, Győr melletti településen élő férfi, amikor tavaly nyáron egy meccs után részegen autóba ült.

Simán elütötte volna őket

Hazafelé tartott, amikor kocsiját rendőrök leintették – a sofőr azonban nem állt meg, sőt, a gázba taposva

az úttest szélén álló két rendőr felé hajtott, akik csak félreugorva kerülték el az ütközést.

A férfit elfogták, a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség pedig a napokban három bűncselekmény – ittas állapotban elkövetett járművezetés, közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak – miatt is vádat emelt ellene.

A vádlott így akár hét és fél év szabadságvesztésre is számíthat, ha az ügyében eljáró bíróság minden vádat igazoltnak lát.