Felgyorsulhatnak az eljárások az új büntetőeljárási törvénnyel

Völner Pál interjú
Völner Pál interjú
Vágólapra másolva!
Felgyorsulhatnak a bírósági eljárások az új büntetőeljárási törvény elfogadásával - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az M1-en.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár úgy vélte, az új törvénytervezet értelmében nem a bíróságoknak kellene minden bizonyítási eljárást lefolytatniuk, és

megszűnhet az a "túlbizonyítottsági kényszer", amely most egy-egy eljárás elhúzódását okozza.

Megemlítette a tervezett változások közül az államtitkár azt is, hogy népi ülnököket csak katonai és fiatalkorúakat érintő ügyekben vennének igénybe.

Völner Pál szerint felgyorsulhatnak az eljárások az új büntetőeljárási törvénnyel Fotó: Mudra László - Origo

A perek gyorsabb lefolyását szolgálja az a módosítás, hogy a védők hamarabb ismerhetik meg a periratokat, ugyanakkor nem húzhatják el szándékosan az eljárásokat. A jövőben a rendőrség helyett az ügyvédi kamara rendelheti majd ki a védőket a tervezet szerint.

Az igazságügyi tárca közlése szerint a tervezet elfogadása lehetővé tenné, hogy egy, a jogállami normáknak maradéktalanul megfelelő, korszerű, hatékony, és az eljárások gyors lefolytatását lehetővé tevő törvény szülessen.