El kell távolítani a Városháza feliratot Csíkszeredán

Vágólapra másolva!
Egy jogerős bírósági ítélet értelmében 30 napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról - írta a Krónika napilap.
Vágólapra másolva!

A polgármesteri hivatal valamennyi romániai jogorvoslati lehetőséget kimerített a felirat védelmében. A Városháza felirat eltávolításáért a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasa blogger által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nyújtott be keresetet 2015-ben.

A bíróság mind első fokon, mind másodfokon elfogadta a felperes érvelését, mely szerint

a román intézménynév magyar megfelelője a polgármesteri hivatal, nem pedig a városháza.

A hivatal bejáratánál egyébként a törvényes előírásoknak megfelelően is olvasható az intézmény nevét románul és magyarul is megjelölő tábla. Ezen a Polgármesteri hivatal megnevezés szerepel.
Számtalan székelyföldi településen helyezték vissza az elmúlt évtizedekben felújított polgármesteri hivatalok homlokzatára a Városháza, illetve Községháza feliratokat.