Vágólapra másolva!
Lejárt az utas bérlete, és még ő verte meg a kalauzt.
Vágólapra másolva!

Kalauzra támadt egy ittas utas, aki Tokajban jegy nélkül szállt fel a vonatra. Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene.

A 21 éves férfitől a jegyet kérte a kalauz, mire a vádlott egy lejárt bérletet adott át, amit a jegyvizsgáló az előírások szerint érvénytelenített.

Ezért a vádlott dühbe gurult, és ököllel arcon ütötte.

Ezután dulakodni kezdett a MÁV-alkalmazottal. A vádlott betörte a két kocsit elválasztó egyik ajtó üvegét is, majd ismét ököllel ütötte a jegyvizsgálót, majd ruházatát eltépte és le is köpte őt.

Időközben a vonat Tarcal állomásra ért, ahol sikerült az agresszív férfit leszállítani, majd értesítették a rendőrséget.