Vágólapra másolva!
Cáfolta az Államadósság Kezelő Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala azt a Magyar Nemzetben megjelent hírt, miszerint egy offshore vállalat, az S&Z Program Ltd. tavaly úgy vásárolhatott magyar letelepedési kötvényt, hogy erre nem is volt engedélye - írja a Magyar Idők. A lap közlése szerint az érintett cég még rendelkezett a szükséges engedélyekkel a kötvény jegyzése idején. 
Vágólapra másolva!

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a Nemzeti Védelmi Szolgálat Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BÁH) a Magyar Nemzetben megjelent hírre reagált, miszerint egy offshore vállalat, az S&Z Program Ltd. tavaly úgy vásárolhatott magyar letelepedési kötvényt, hogy erre nem is volt engedélye.

Ezzel szemben az ÁKK kijelentette, hogy a parlament letelepedési kötvények ügyében illetékes gazdasági bizottsága 2014. szeptember 25-én határozattal vonta vissza az S&Z jóváhagyását, mely alapján az ÁKK felmondta a szerződést a vállalkozással.

Ezt követően az adósságkezelő csak a felmondás időpontjában már kiadott letelepedési engedélyekre vonatkozóan értékesített letelepedési kötvényt. Az ÁKK hangsúlyozta, hogy

2016-ban a szóban forgó cég számára semmilyen kötvényt nem értékesített.

A BÁH tájékoztatása szerint az S&Z Program esetében a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a vállalkozás részéről

akkor jegyezte le a kötvényt, amikor az ehhez szükséges, a gazdasági bizottság által kiadott engedélyekkel még rendelkezett,

vagyis a kötvény lejegyzése szabályosan történt. Ennek megfelelően az állami szervek kijelentették: nem történt semmilyen szabálysértés.