Késsel támadott meg nőket egy olasz Budapesten

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az ellen az olasz férfi ellen, aki két nőt megtámadott, és mindenüket elvette tőlük. Emellett üzleteket és dohányboltokat is kirabolt még tavaly nyáron Budapesten.
Vágólapra másolva!

A 37 éves olasz állampolgár 2016 júniusában két egymást követő napon

egy 12 centiméteres késsel felfegyverkezve tört be

két 13. kerületi – egy Pannónia, illetve egy Radnóti utcai – üzletbe, egy belvárosi boltba, ahol két nőt is megtámadott. Az egyiket egy lépcsőházban, a másikat az utcán, és mindkettőtől elvette, ami náluk volt – írja Ibolya Tibor fővárosi főügyész az Origóhoz is eljuttatott közleményében.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség

ötrendbeli, felfegyverkezve elkövetett rablással

vádolja a férfit, aki már előzetes letartóztatását tölti. Ügyében hamarosan a Pesti Központi Kerületi Bíróság dönt majd.