Tűz volt a velemi Szent Vid kápolnánál

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki csütörtök este a Kőszegi-hegységben a velemi Szent Vid-kápolna közelében, a Hörmann-forrás fölötti részen. A lángokat nagy erőkkel, több órán át oltották el a tűzoltók - tájékoztatott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.
Vágólapra másolva!

Egyed László közölte: két és fél hektáron égett a száraz fű és az aljnövényzet, a lángok egy fenyves erdőt is veszélyeztettek, de sem település, sem a Szent Vid kápolna nem volt veszélyben.

A tűzhöz több település hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóit riasztották, 12 gépjármű és 78 tűzoltó vonult ki a helyszínre. Az oltást nehezítették a terepviszonyok, valamint az erős szél is. A tüzet éjfél után sikerült "lefeketíteni", de az utómunkálatok még ezután is tartottak - ismertette a szóvivő.

Közösségi portálokon többen is arról számoltak be, hogy a lángok fényét Szombathely magasabb házainak ablakaiból is látni lehetett.