Hollik: Soros Györgytől kapott pénzből működik Majtényi intézete

Majtényi László
Vágólapra másolva!
Mihamarabb tisztázni kell, hogy az ellenzéki pártok által az államfőválasztáson támogatott Majtényi László "Soros György jelöltje-e" - szólított fel a Fidesz és a KDNP sajtótájékoztatóján Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!

A napokban megjelent sajtóhírek szerint az amerikai üzletember "145 millió forinttal támogatta Majtényi László tevékenységét az Eötvös Károly Intézeten keresztül" - mondta a politikus. Az intézetnek, amelyet a Soros Alapítvány hozott létre "a magyar közélet formálása céljából", tulajdonképpen ez az egyetlen bevételi forrása - közölte. A legfontosabb kérdés ezért az, hogy a támogatásért cserébe "Majtényi Lászlónak mit kell tennie Soros Györgynek", képviseli-e Soros György érdekeit vagy politikai nézeteit - hangoztatta.

További kérdések

Hollik István további kérdéseket is feltett: Majtényi László "Soros György jelöltjének tartja-e magát", a 145 millió forinton túl más forrásokat is kapott-e az üzletembertől, Soros György ma is "fizeti-e" őt, idén mennyit kap tőle és mire költi?

Választ várnak

Választ várnak Majtényi Lászlótól ezekre a kérdésekre, mert egy köztársaságielnök-jelöltről minden magyar embernek tudnia kell, hogy milyen külföldi érdeket, érdekeket képvisel - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: "az embereknek joguk van tudni, hogy pontosan milyen érdek köti össze Majtényi Lászlót Soros Györggyel, és milyen vállalásokat tett Sorosnak a sok pénzért cserébe".

Remélik, hogy Majtényi László válaszol ezekre az alapvető és fontos kérdésekre - mondta Hollik István.