Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu elemzése:
Vágólapra másolva!

Hétfő Gyakran lesz erősen felhős az ég, és délen több helyen, északon csak elszórtan számíthatunk esőre, záporra. Megerősödik, majd estére gyengül az ÉNy-i szél. 9 és 13 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Kedd Délnyugat felől újabb felhősödés várható, de csapadék inkább csak délen, délnyugaton fordul elő. 9 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szerda Az erős, olykor viharos ÉNy-i szél hatására csökken a felhőzet, de délen és a Tiszántúlon még kialakul eső, záporeső. 10-11 fok körül marad a maximum.

Csütörtök Marad a változékony idő. ÉNy felől megnövekszik a felhőzet, és szórványosan fordul elő záporeső. A szél ismét megerősödik, néhol viharossá fokozódik. 7 és 13 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Péntek Változóan felhős időre van kilátás, többórás napsütéssel. Zápor csak elszórtan lehet. 10 és 16 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Szombaton változóan, vasárnap ismét erősen felhős lesz az ég. Vasárnap záporok is kialakulhatnak az erős szél mellett. Szombaton 15, vasárnap 13 fok körül alakulhat a hőmérséklet.