Szijjártó: Magyarország támogatja az európai védelmi együttműködés megerősítését

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter az európai uniós tagországok külügy- és védelmi minisztereinek találkozója alkalmából hétfőn Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország támogatja az európai védelmi együttműködés megerősítését.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar kormány támogatja egy

közös európai hadsereg létrehozásáról szóló tervezet elkészítését

és azt a törekvést, hogy Európa képes legyen a szomszédságában béketeremtő és békefenntartó missziók működtetésére, műveletek végrehajtására.

Azt mondta, a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlási hullám a terrorfenyegetettség soha nem látott erősödésével járt, ami azt követeli meg, hogy az unió a politikájának középpontjába

a kontinens és lakói biztonságát állítsa.

Szerinte az Európai Uniónak meg kell erősítenie a NATO európai "lábát", és az Európai Unió védelmi kapacitásai bővítésének összhangban kell lennie a NATO-kötelezettségekkel. Azt is mondta, hogy Magyarország emellett azt szeretné, ha a biztonsági együttműködés kérdése továbbra is a kormányközi együttműködések közé tartozna.

Szijjártó Péter szerint az Európával szomszédos régiók stabilitása révén az Európai Unió területén kívül tudna létrehozni regisztrációs központokat a bevándorlási nyomás csökkentése érdekében.