Előzetesben a feleségét megölő férfi

Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban az Origo megírta, a gyanú szerint egy nemesgörzsönyi férfi megölte a feleségét. A férfi először azt mondta, hogy nem tudja, hogy a felesége hol van, később azonban beismerte, hogy megölte az asszonyt.
Vágólapra másolva!

A férfi néhány napja jelentette be a rendőrségen, hogy a felesége elment otthonról, és nem ad magáról életjelet. Már ekkor felmerült, hogy gyilkosság történhetett, ezért a rendőrök nyomozni kezdtek, és a férfit már mint gyanúsítottat hallgatták ki. A férfi később mindent bevallott.

Ma pedig a bíróság úgy döntött, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a férfi megszökik, vagy megnehezíti a nyomozást, ezért elrendelte az előzetes letartóztatását.