Megváltozott a szakápolók mesterképzése

Vágólapra másolva!
A szakápolók átalakított egyetemi mesterképzése már sokkal inkább klinikai gyakorlati jellegű - mondta Betlehem József miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

A népegészségügyi és egészségügyi miniszteri biztos szerint a Magyarországon 2000-ben indult egyetemi szintű ápolóképzés célja korábban a majdani oktatók kinevelése volt. Ezt alakították át most úgy, hogy - a nemzetközi elvárásoknak megfelelően - illeszkedjen a gyakorlatorientált egyetemi képzési típusokhoz.

A három érintett vidéki egyetemen szeptemberben, a Semmelweis Egyetemen pedig jövő februárban induló képzés lehetővé teszi, hogy - egy liszenszrendszer kialakításával - további hatáskörök kerülhessenek elsősorban a magasan kvalifikált szakemberekhez.

A képzést legkorábban 2019 februárjában elvégző szakápolók fontos szerepet kapnak majd az alapellátásban,

a krónikus betegek ellátásában, valamint a sürgősségi és a műtéti intenzív osztályokon. Munkájukkal segítik majd az orvosokat abban, hogy sokkal inkább szakorvosi feladataikra tudjanak koncentrálni, illetve legyen idejük a betegekkel való kommunikációra - mondta Betlehem József.