Fél Budapest lebénul az ünnepségek miatt

Miért nincsenek bal oldali hirdetések a BKV járatokon, Fidesz kampány, Rogán a 2-es villamoson
Budapest, 2014. március 21. Turisták napoznak a felújított Kossuth téren, középen a 2-es villamos közlekedik 2014. március 24-én. A háttérben középen a Néprajzi Múzeum épülete. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Március 15-én több helyen is ünnepségeket tartanak, emiatt több járat egyáltalán nem, vagy módosított útvonalon fog közlekedni. A BKK arra kéri az utasokat, hogy aki teheti, az villamossal vagy metróval közlekedjen.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői közleménye szerint a 2-es villamos szerda reggel rövidített útvonalon, majd két szakaszra osztva közlekedik.

A 47-es és 49-es pedig csak délután 4 órától jár, addig a meghosszabbított útvonalú 61-essel lehet utazni.

A buszjáratok közül a 16-os nem jár majd,

az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es és a 133E járat délelőtt két szakaszra osztva viszi az utasokat,

a Blaha Lujza tér és a Szent Gellért tér között nem közlekednek majd. A 178-as busz a Naphegyről csak a Szent Gellért térig jár.

A 9-es buszok délután 4 óráig a Kiskörút–Bajcsy-Zsilinszky út helyett a Nagykörúton,

a 15-ös és 115-ös buszok pedig csak a Nyugati pályaudvarig közlekednek,

a 105-ös a déli órákban a Lánchíd helyett a Margit hídon, délután pedig a Podmaniczky útra terelve halad.

Módosított útvonalon jár majd a 184-es busz is.

A 2-es villamos menetrendje is változik Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Változik néhány troli menetrendje is. A 70-es és a 78-as trolik a külső végállomásaik felől csak az Akácfa utcáig szállítanak utasokat, a 83-as pedig terelt útvonalon közlekedik.

A BKK kéri, hogy az ünnepi rendezvények helyszínét, aki teheti, kötöttpályás járatokkal – elsősorban metróval – közelítse meg.

A MÁV-Start arról tájékoztatott, hogy szerdán

ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A 26 éven aluli fiatalok az ünnepnapokra és hétvégékre érvényes 33 százalékos kedvezményt is igénybe vehetik a vasúton március 14-én 10 órától 15-én éjfélig.