Csütörtökön és pénteken még módosítható a középiskolás jelentkezés

gyerek vizsga felvételi
Female teacher watching class doing educational exam
Vágólapra másolva!
Két napjuk lesz a diákoknak arra, hogy megváltoztassák a középfokú jelentkezésüket. A módosítás során új iskolát már nem lehet megjelölni.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Hivatal közleményt adott, ki melyből kiderül, hogy

csütörtökön és pénteken még módosítható a középfokú jelentkezés.

A változtatásra az általános iskola nyolcadik évfolyamára járó diákoknak egy alkalommal van lehetőségük, ehhez módosító tanulói adatlapot kell kitölteniük.

Min lehet változtatni?

A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje átalakítható, megváltoztatható.

Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az egyeztetés tényét a középfokú iskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetni.

Új iskolát nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni.

Hogyan kell a jelentkezést módosítani?

Az általános iskolának a módosító tanulói adatlapokat a KIFIR rendszerben kell előállítania,

és március 20-ig postai úton

meg kell küldenie az Oktatási Hivatalnak.

A módosító tanulói adatlapot a jelentkező általános iskolájában, az eredeti tanulói adatlap alapján kell kitölteni. Az eredeti adatlap egy példányát a jelentkező általános iskolája őrzi, így ahhoz ott lehet hozzájutni.

A módosító tanulói adatlap kitöltésével a korábban kitöltött tanulói adatlap érvényét veszti.

Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Phil Boorman

Azok a 8 vagy 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkező vagy magyarországi általános iskolával tanulói jogviszonyban nem lévő egyéni jelentkezők, akik tanulói adatlapjukat eredetileg is közvetlenül küldték meg az Oktatási Hivatalnak, a módosítást is önállóan végezhetik el a fenti időpontig a hivatal honlapján nyilvánosságra hozott módon.