Ez majdnem akkora üzlet, mint drogot árulni

melegeített étel
Plastic containers
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió felmérése szerint az élelmiszerlánc-termékekkel való visszaélés, a hamisítás és az adóelkerülés a legnagyobb üzlet a kábítószer-kereskedelem után. Ezt mondta Helik Ferenc a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!
Sokféleképpen lehet visszaélni élelmiszerekkel Forrás: --

Helik Ferenc hozzátette, "slágerélelmiszer" bármi lehet, a kakaótól a gesztenyemasszáig, húsipari vagy tejtermékekig minden, ami nagy mennyiségben és gyorsan fogy,

mivel így a "bűnjel" hamar eltűnhet.

- tette hozzá.

A szakember arról is beszélt, hogy 2012. március 15-én, öt éve kezdte meg munkáját a Nébih, és a kiemelt ügyek igazgatósága is ekkor jött létre, amely az olaszországi és dániai hasonló hatóság mellett a harmadik ilyen felügyelet volt akkor az unióban.

A Nébihnek azóta is két fő feladata van,

a fogyasztók tájékoztatása ismeretterjesztő anyagokkal és terméktesztekkel, valamint az illegális tevékenység visszaszorítása.