Szijjártó: Nem tűrjük a kettős mércét

Szijjártó Péter FIDESZ politikus külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter magyar politikus, 2002 óta országgyűlési képviselő, 2010-től Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivője, 2012-től külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár, 2014-től külgazdasági és külügyminiszter. 2016.11.25.
Vágólapra másolva!
Magyarország nem tűri a kettős mércét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottsági elnöke az Európai Parlamentben mondott beszédében megdöbbentőnek nevezte a Hollandiának címzett török kijelentéseket, hangsúlyozva, az Európai Unió sosem fog elfogadni a nácizmus és egy jelenlegi kormány közötti összehasonlítást.

Jean-Claude Juncker arra utalt, hogy vasárnap indulatos vita bontakozott ki Törökország és Hollandia között, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek, hogy részt vegyen a török alkotmánymódosításról szóló népszavazáshoz kötődő rotterdami kampányrendezvényen. Ezt követően Recep Tayyip Erdogan török államfő "náci maradványnak" nevezte és "állami terrorizmussal" vádolta a holland kormányt.

Szijjártó Péter: Korábban is vártuk, hogy hasonlóan reagáljon Juncker Fotó: Burger Zsolt - KKM

Szijjártó Péter azt írta: vártuk Jean-Claude Juncker felháborodását akkor is, amikor Magyarországgal kapcsolatban "Európa legsötétebb korszakát" emlegették, pusztán azért, mert az ország nemzetközi előírásokat betartva megvédi a magyar határt, és ezzel védi Európát is az illegális bevándorlással szemben. A brüsszeli vezető felháborodása akkor elmaradt - tette hozzá. "Nemzeti ünnepünkön is szeretném világossá tenni, hogy nem tűrjük a kettős mércét. Magyarország sorsáról csak a magyar emberek dönthetnek" - hangsúlyozta a miniszter.