Megint beléptető kapukat tesztelnek a metróaluljáróban

beléptető kapu EGYÉB TÁRGY jegykezelő automata KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY metróállomás SZEMÉLY TÁRGY utas
Budapest, 2013. június 10. Utasok mennek be az új beléptetőkapun, előtérben a régi jegykezelő a Corvin-negyed metróállomáson 2013. június 10-én. Négy különböző beléptetőkaput tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros M3-as (észak-déli) metróvonalán, a Corvin-negyed állomáson. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Tesztkapukat állít föl rövidesen a BKK a Deák Ferenc téri metróaluljáró Sütő utcai kijáráatánál, továbbá egy HÉV-állomáson is lesznek a tervezett e-jegyrendszerhez tartózó évényesítő készülékek. Évekkel ezelőtt volt már ilyen beléptetőkapus teszt a 3-as metró vonalán, de azóta sok jogszabály változott, így a rendszerrel szembeni követelmények is.
Vágólapra másolva!

Az állomásokon az utasok megismerkedhetnek a különböző készülékekkel és azok használatával, melyek segítségével a BKK tesztelheti is a rendszert – áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében az új tesztkapukról.

A kapuk július végéig lesznek kint a Deák téri állomásnál.

Mint írják, a rendszert beszállító Scheidt & Bachmann céggel közösen mintegy 90 változtatás átvezetését kellett elvégezni az elektronikus jegyrendszer korábban kialakított követelményrendszerében. Példaként említik, hogy az eredetileg kiírt szerződés nem tartalmazta a tavaly bevezetett új elektronikus személyi igazolvány (E-szig) használatát a közösségi közlekedésben, továbbá a HÉV és az agglomerációs autóbuszjáratok átadását az államnak, valamint a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosítását a közlekedési kártyák kibocsátásával kapcsolatosan.

2013-ban már teszteltek különböző beléptetőkapukat a Corvin-negyed metróállomáson Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A most lezárt munkafázis sok technológiai megoldást, változtatást és új technikai elem kialakítását tartalmazta: például a kártya-regisztrációs szoftvert és

a rendszer felkészítését az új, elektronikus személyazonosító igazolványok elfogadására.

A tesztek alapján a BKK és a beszállító cég megkezdheti az engedélyezési eljárásokat, valamint az elfogadott és engedélyeztetett prototípusok alapján elindulhat a sorozatgyártás.