Késsel támadt a kocsma előtt

Vágólapra másolva!
Tegnap este veszett össze két férfi az italbolt előtt Hevesaranyosban. A körzeti megbízott arra járt, és azonnal lefegyverezte a késelni próbáló férfit.
Vágólapra másolva!

Tegnap este nyolc óra után veszett össze két férfi a hevesaranyosi italbolt előtt. A rendőrség beszámolója szerint

egyikük késsel próbálta megszúrni a másikat, aki kerékpárját maga elé tartva védekezett a szúrások ellen.


A körzeti megbízott éppen arra járt, és amikor látta, mi történik, azonnal elvette a kést 38 éves férfitől, majd előállította őt az Egri Rendőrkapitányságra. A rendőrnek köszönhetően nem sérült meg senki.

H. Zs. ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését.