A románok is nekimennek az élelmiszermultiknak

Vágólapra másolva!
Már a román obudsman is vizsgálódik a kiskereskedelmi láncok által forgalmazott élelmiszer kapcsán. Az eljárás arról szól, hogy alkotmányba ütközik-e a multik által vélelmezhetően alkalmazott gyakorlat, mi szerint rosszabb élelmiszer kerül Kelet-Közép-Európába, mint Nyugat-Európába. A román mezőgazdasági minisztérium már felállított egy vizsgálóbizottságot, amelynek a tevékenységéről viszont jó ideje nincs hír. 
Vágólapra másolva!

A román ombudsmani hivatal eljárást indított a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minősége ügyében - közölte a bukaresti intézmény hétfőn. Az MTI által idézett közlemény szerint a vizsgálat azt követően indult meg, hogy a visegrádi országok tiltakoztak a nagy nemzetközi cégek "kettős mércéje" ellen az általuk forgalmazott élelmiszerek minősége miatt.

Az eljárás során az ombudsmani hivatal azt vizsgálja, sérült-e a román alkotmány 16. és 34. cikkelye, amely a jogegyenlőséget, valamint az egészség oltalmazásához való jogot szavatolja.


Petre Daea román mezőgazdasági miniszter még február végén jelentette be, hogy Románia is megvizsgálja a multinacionális cégek élelmiszereinek minőségét, miután felmerült a gyanú, hogy gyengébb minőségű termékeket forgalmaznának Kelet-Közép-Európában, mint Nyugat-Európában.
Létrehoztak egy munkabizottságot, amelyben a minisztérium, az élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi hatóság, valamint a fogyasztóvédelem szakemberei kaptak helyet.

A tárcavezető azt ígérte, hogy amennyiben kifogásolható eseteket találnak, tájékoztatni fogják a közvéleményt. A testület által végzett munkáról február vége óta nem érkezett tájékoztatás.