Hiába ajánlgatta magát, elzavarták Juhász Pétert

Juhász Péter, Együtt, március 15.
Vágólapra másolva!
Komoly politikai pofonba szaladt bele ma az Együtt, pontosabban Juhász Péter pártelnök. Egy interjúban három pártnak is felajánlotta, hogy szövetségre lépne velük, mire ketten közülük kapásból visszautasították a fütyüléseiről és a bűnöző Portiknak végzett sajtófigyeléséről ismert Juhászt. A Párbeszéd viszont áprilisban döntene a kérdésről. Újra, mert hogy néhány éve a két párt már szakított egymással.
Vágólapra másolva!

Sem az LMP, sem a Momentum Mozgalom nem kér Juhász Péterből és az Együttből - ezt a két kispárt azután jelentette ki, hogy a pártelnök az Indexnek adott interjújában jelezte, hogy örömmel alakítana ki egy új "politikai pólust" ezekkel az erőkkel összefogva. Hozzátette, hogy a Kétfarkú Kutya Pártnak is van helye a szövetségben.

Juhász Pétert váratlan helyről szorították sarokba Fotó: Mudra László - Origo

A felvetésre először a Momentum reagált, akik nem is kerteltek és

egyérteművé tették, hogy ilyen összefogásról szó sem lehet,

a maguk részéről pártokkal nem, csak az emberekkel hajlandóak szövetkezni.

Juhász nagy álma tehát egy momentum alatt megborult, az LMP nyilatkozatával pedig teljesen képtelenséggé vált. A zöldpárt részéről Ungár Péter elnökségi tagja azzal kommentálta az együttes ötletet, hogy

Emlékeztetett rá, hogy az LMP kongresszusi határozatban döntött az önálló indulásról, ennek megfelelően tehát nem kíván senkivel közösen indulni. Nyugtatásképpen annyit üzent még Juhásznak, hogyha parlamenti mandátumokról nem is, szakpolitikai kérdésekben azért szívesen egyeztetnek bármelyik ellenzéki párttal.

A legelgondolkodtatóbb az ügyben az, hogy Juhász pártelnökként előzetesen egy 10-es skálán 6-osra vagy 7-esre lőtte be a nagy összeborulás esélyeit, ami azt mutatja, hogy az Együtt elnöke elveszthette a realitásérzékét. Ez amúgy tetten érhető akkor is, amikor egy alig 1 százalékos párt vezetőjeként rendre kormányváltásról beszél.

Régi szerelem

Hogy Juhász képzelgései ne tűnjek el azonnal a süllyesztőben, arról Szabó Tímea és a Párbeszéd gondoskodott. Onnan ugyanis az a válasz érkezett, hogy a maguk részéről hisznek az együttműködésben és minden olyan stratégiát támogatnak, amely a kormányváltást elősegíti.

Karácsony Gergely és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökei Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Szabó ennél konkrétabbat nem mondott, hiába is próbálkoztunk nála. Annyit erősített meg, hogy az áprilisi taggyűlésükön fognak az összefogásról döntést hozni. Ha az Együtt és a Párbeszéd tényleg összeáll, az mindenesetre nem számít majd fordulatnak, hiszen

a két párt 2014 novemberéig Együtt-Pm név alatt politizált.

Akkor viszont a Párbeszéd kiugrott a kapcsolatból, mert az Együtt nem volt hajlandó támogatni Falus Ferencet főpolgármesterjelöltként, a Párbeszéd viszont Bokros Lajos jelöltségét torpedózta meg. A két alakulat kölcsönösen "hátbaszúrással" vádolta meg egymást.