Kisemmizett kisvállalkozók Szegeden: botrány Botka László közgyűlésén

2017.03.31. 11:15

Botrányos jelenetek voltak a pénteki szegedi városi közgyűlésen: az MSZP-s polgármester igyekezett a Fideszre kenni a Szeviép-botrányt, a károsultak petícióját nem volt hajlandó átvenni, az őket képviselő Szabó Bálint jogászt rendőrökkel, bilincsben vitették el.

Szabó Bálint, az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Szeviép-ügy Szeged és Magyarország legjelentősebb gazdasági, politikai, közéleti bűncselekménye. 

Szabó Bálint: Nem kevesebb mint 10,5 milliárd forintot loptak el

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

"Az összes jelentős szegedi beruházáson dolgozó építőipari vállalkozáshoz kapcsolódó oligarchák nem kevesebb mint 10,5 milliárd forintot loptak el"– mondta az ügyvezető. Szabó Bálint kijelentette, az ügy egyértelmű politikai felelősei hallgatnak, Botka László "hazug és gyáva módon" évek óta bujkál. Az ügyvezető a felszámolás alatt lévő cég egykori alvállalkozóinak kifizetése mellett önkormányzati és országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását követelte, valamint azt, hogy a szocialista politikus személyesen járjon közbe a kormánynál a kártalanítás érdekében.

Mint arról korábban beszámoltunk, több száz kisvállalkozót tett tönkre az építkezési projektekkel foglalkozó Szeviép évekkel ezelőtti csődje. A büntetőügy napjainkban is zajlik. A károsultakat képviselő ügyvéd szerint a több mint 11 milliárdos tartozást maga után hagyó vállalkozás központi szerepet tölthetett be az MSZP finanszírozásában.

A cég szerinte az alvállalkozók segítségével tolhatta ki a pénzeket Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő sofőrjének. Botka László egyébként a mai napig egy önkormányzati cég élén tartja Ujhelyi volt sofőrjét, akin keresztül eltűnt a pénz egy jelentős része.

Botka László korábban nem mondott igazat Szeged és a Szeviép kapcsolatáról

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Bár Szeged polgármestere előbb a TV2 Tényeknek, majd a Népszavának is tagadta, hogy a Szeviéppel a város szerződéses kapcsolatban lett volna, de nem mondott igazat, mivel több projektet is a később bedőlt céggel végeztettek el, összesen 9 milliárd forint értékben.

Fidesz: Tisztázni kell a történteket

Nógrádi Tibor, a Fidesz helyi elnöke és frakcióvezetője a közgyűlésen hangsúlyozta, Szegeden a Szeviép-ügyről beszélni kell, hiszen emberek mentek csődbe, váltak földönfutóvá. Addig a város társadalma nem újulhat meg, amíg nem tisztázzák a történteket, valamint jogi és anyagi elégtételt nem adnak azoknak az embereknek, akik ebbe belerokkantak – jelentette ki.

Másra kente a botrányt Botka

Botka László azt mondta, hogy a Szeviép "ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz". A polgármester szerint a Szeviépnek nem volt közvetlen szerződéses kapcsolata az önkormányzattal, a vállalkozás egyedül az 1-es villamos vonalának rekonstrukciójában vett részt konzorciumi tagként. A beruházás csúszása miatt az önkormányzat több száz milliós kötbérigényt érvényesített a kivitelezőkkel szemben – tette hozzá.

Botka László

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

15 milliárdos megrendelés

Haág Zalán, a KDNP helyi elnöke és frakcióvezetője közölte, a Közbeszerzési Értesítő szerint a Szeviép konzorciumi tagként, illetve az önkormányzati cégektől több mint 15 milliárd forint megrendelést kapott.

Szabó Bálint a közgyűlésen petíciót akart átadni a polgármesternek, a karzatról játék pénzt szórt az ülésterembe, és folyamatos közbekiáltásokkal zavarta a tanácskozást. Az önkormányzati rendészek távozásra szólították föl, de miután nem jártak sikerrel, rendőrt hívtak, akik aztán elvezették Szabó Bálintot.

Szabó Bálint játék pénzeket szór le a szegedi városháza dísztermének karzatáról a közgyűlés ülése alatt

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt folyik eljárás a Szegedi Járásbíróságon. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket – az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon – a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

Botka szereti az egzotikus utakat

A városban továbbra is téma a polgármester életmódja. Botka László milliós értékű külföldi egzotikus útjait, mélytengeri búvárkodásait osztotta meg korábban a Facebook-oldalán, később ezeket igyekezett eltüntetni a nyilvánosság elől – számolt be korábban a Ripost. A lap szerint a polgármester szóban is dicsekedett az utazásaival, hogy évente többször is megteheti a családjával. Az önkormányzati elbocsátások csúcspontján, agazdasági válság hónapjaiban Botka egy zanzibári luxusútra ment.Akkor szilveszter környékén pihent feleségével két hetet Afrikában, ráadásul szolgálati sofőr, szolgálati autó fuvarozta őt haza Ferihegyről. Arra is volt példa, hogy a szolgálati sofőrjét Bécsbe rendelte, amikor egy nagy havazás alkalmából nem tudott Budapestig repülni, akkor éppen a Maldív-szigetekről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK