Vágólapra másolva!
Elkezdődött a nemzeti konzultációs levelek postázása, az első küldemények pénteken érkeznek meg a háztartásokba a miniszterelnök levelével együtt.
Vágólapra másolva!

Péntektől érkeznek a nemzeti konzultációs ívek a háztartásokba, a küldemények Orbán Viktor miniszterelnök levelét is tartalmazzák – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az MTI-vel.

A kormányfő a levélben arra kéri a magyarokat, álljanak ki a nemzeti függetlenség mellett,

és a konzultáció kitöltésével segítsék a kormány küzdelmét az elhibázott brüsszeli javaslatok ellen. Meg kell védeni a határokat, és saját kézben kell tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását is – áll többek között a levélben az államtitkár tájékoztatása szerint.

A konzultációs kérdőíven olyan témák szerepelnek, amelyekben a kormánynak világos álláspontja van, de a sikeres nemzeti érdekérvényesítéshez szükség van a magyar emberek támogatására is. Az állampolgárok május 20-ig vehetnek részt a konzultációban – mondta Dömötör Csaba.