Még két felújított orosz metró állt forgalomba

felújított metrószerelvény M3 metró metro BKK BKV Tarlós István főpolgármester közlekedés tömegközlekedés
Az M3-as metró középső szakaszának felújítását 2020. márciusában kezdték meg.
Vágólapra másolva!
Még két felújított orosz metrószerelvény kezdett közlekedni a hétvégén a 3-as vonalon. Egyelőre nem hibásodtak meg.
Vágólapra másolva!

Az első felújított orosz metró március 20-án állt forgalomba, az első héten minden nap voltak vele problémák, hiába tesztelték a prototípust 15 ezer kilométeren át a forgalomba helyezés előtt.

A hétvége óta már három felújított orosz metrószerelvény jár a 3-as vonalon Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezeket a meghibásodásokat tűréshatáron belülinek nevezete a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Gulyás Attila, és Tarlós István főpolgármester is azt mondta: ilyen apróbb hibajelenségek elnézhetőek a kezdeti időszakban, de néhány hét múlva már nem.

A hétvégén a terveknek megfelelően forgalomba állt a második és a harmadik felújított metrószerelvény – közölte most a BKK.