Meglepő dolgot találtak a Soros-egyetem New York-i székhelyén

Vágólapra másolva!
Ugyanoda jegyezték be papíron, ahova a Soros-alapítványt.
Vágólapra másolva!

Felkereste a CEU New York-i központját a Ripost tudósítója. Azt írják, látni akarták azt az épületet, ahova a budapesti Soros-egyetemet bejegyezték. Hivatalos adatbázisból kikeresték a pontos címet, ami

10019 New York, West 57th Street 224.

Előkelő környéken találták meg az épületet, néhány háztömbnyire a Carnegie Halltól vagy a Central parktól. Mint írják, ezen a környéken csak milliárdosok laknak vagy bérelnek irodákat. Az egyetem székhelye a patinás Argonaut-palotába van bejegyezve, csakhogy ott nem találták meg a Central European Universityt (CEU). Soros György milliárdos alapítványa, az Open Society központját viszont igen. A Ripost tudósítója hiába érdeklődött a CEU-ról, a biztonságiak még sosem hallottak róla.

Ez itt a Soros-alapítvány, az Open Society központja, nem a Soros-egyetemé

– derült ki.

A CEU székhelye tehát, anélkül, hogy akár a recepción tudnának róla, a Soros-alapítvány New York-i székhelyére van bejegyezve – írja a Ripost.