Felfüggesztették a BKV-sztrájkot

2017.04.07. 11:39

Megvan a fedezet a BKV-s bérfejlesztésre, Tarlós István azt mondta, hogy a szakszervezetek elutasíthatatlan ajánlatot kaptak a cég menedzsmentjétől. Az egyik érdekképviselet vezetője az Origónak úgy reagált, hogy egyelőre nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, a legnagyobb szakszervezet vezetője szerint viszont számszakilag rendben vannak. A sztrájkbejelentést mindenesetre felfüggesztették, ez 7,5 milliárdjába kerülhet a BKV-nak.

Tarlós István a szokásos pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a BKV menedzsmentje a főváros vezetésének támogatásával "elutasíthatatlan ajánlatot" tett a BKV munkavállalóinak nyolcvan százalékát képviselő két szakszervezeti szövetségnek.

Úgy fogalmazott, hogy ha az érdekképviseletek ezt elfogadják, akkor a béremelési probléma egy időre megoldottnak látszik. 

A főváros megúszhatja a sztrájkotFotó: Polyák Attila - Origo

Pontos számokat nem közölt, de annyit elárult, hogy az idei évre vonatkozó béremelési ajánlat nagyobb mértékű annál, mint amit az állami cégek dolgozói kapnak erre az évre. Azt is mondta, hogy a béremelésnek megvan a fedezete.

Reakció

Elértük Nemes Gábort, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EgyKSZ) elnökét, aki úgy reagált a bejelentésre, hogy azzal egyelőre nem tudnak mit kezdeni. Az ajánlat ugyanis arról szól, hogy 10 százalékos bérfejlesztést kapna minden dolgozó, pluszban pedig még 5 százalékot is beígértek, de hogy ebben mi van, azt most még nem tudni.

"Lehet cafetéria is, sőt, az is lehet, hogy a tavalyról elmaradt bérmegállapodást akarják ezzel rendezni" - értékelt.   

A részletekről jövő hét csütörtökön ülnek le tárgyalni a BKV-s menedzsmenttel, amely annyiban már viszont engedett, hogy nem három évre akar előre megállapodni a szakszervezetekkel bér-ügyben, hanem csak idénre. A nehézséget az okozza, hogy a szakszervezetek eredetileg 15+5 százalékos bérfejlesztést követelnek, vagyis ennél kevesebbel állt elő a közlekedési vállalat.

Kerestük a másik nagy érdekképviselet, a VTDSZSZ vezetőjét is, Gulyás Attila úgy kommentálta a fejleményeket, hogy a 10+5 százalékos bérfejlesztés "számszakilag rendben van". Már csak azért is, mert ők valamivel kevesebbet kértek: 3 évre 30+5 százalékot. Azt is mondta, hogy ma rákérdeztek a BKV gazdasági vezetőinél, akik tisztázták, hogy az 5 százalék abszolút pluszban jár és nincs köze a tavalyi bérfejlesztési megállapodáshoz

Az Origó információi szerint a béremelési javaslat 7,5 milliárd forintba kerül idén a közlekedési vállalatnak, illetve a fővárosnak.

Ez a szám úgy jön ki, hogy az aranyszabály szerint minden 1 százalékos emelés 500 millió foritba kerül.

Frissítés:

Időközben a BKV is kiadott egy közleményt, ebben azt írták, hogy a béremelési ajánlatot követően a szakszervezetek kijelentették, hogy

felfüggesztik a sztrájkbejelentésüket.

A BKV megerősítette, hogy január 1-től visszamenően 10 százalékos személyi alapbér növelést, és 5 százalékos bérfelzárkóztatást javasolnak. A bérmegállapodás részleteit legkésőbb április 12-ig eljuttatják az érdekképviseleteknek. Hozzátették, hogy a szükséges források megszerzése érdekében folyamatosan egyeztetnek a fővárossal és köszönök Tarlós István főpolgármester támogatását.