Botka László elkenné a 25 milliós luxusdzsip ügyét

Vágólapra másolva!
Tényleg Botka László nevén van az a 25 milliós luxuskocsi, aminek az üzembentartójaként jegyeztette be magát, így tudta elkerülni, hogy a hirtelen gazdagodást számonkérhessék rajta – írta a Ripost.
Vágólapra másolva!

Botka László a szocialisták miniszterelnök-jelöltje próbálja "elkenni" a 25 milliós luxusdzsip ügyét. A kérdés elsősorban az, hogyan trükközött a szegedi polgármester a vagyonnyilatkozatával. Szándékosan csalt, amikor "kifelejtette" a méregdrága autót, vagy más ravasz megoldáshoz folyamodott? – tette föl a kérdést a Ripost.

Trükkhöz folyamodott Botka

Botka hamar tisztázhatná magát, ha kiállna a nyilvánosság elé, és bemutatná a forgalmit. Egyszerű és gyors módszer, hamar bebizonyosodhatna, hogy neki személy szerint semmi köze a méregdrága Grand Cherokee-hoz. A luxuskocsi tényleg a nevén van, csakhogy a vagyonnyilatkozatába ne kelljen beleírnia, üzembentartóként jegyeztette be magát, így tudta elkerülni, hogy a hirtelen gazdagodást számonkérhessék rajta.

Ezzel az amerikai autóval közlekedik Botka László Forrás: Ripost

Csakhogy a bíróság nem mondhatja ki, hogy nincs a nevén az autó, hiszen a kocsi megvásárlásának napjától üzembentartóként Botka László van a forgalmiba bejegyezve.

Mint arról korábban beszámoltunk, Botka László MSZP-s polgármester és családja az utóbbi időben egy méregdrága terepjáróval jár. A szegedi önkormányzat honlapján megtalálható vagyonnyilatkozatában azonban Botka nem említi az értékes kocsit.