Nem taníthat többet az isaszegi tanár, aki lefeküdt diákjával

Vágólapra másolva!
A Dunakeszi Tankerületi Központ vizsgálatot indított az Isaszegen tanító általános iskolai történelem szakos tanár ügyében, akiről kiderült, hogy lefeküdt az egyik tanítványával.
Vágólapra másolva!

"A Tankerületi Központ az érintett pedagógust azonnal felmentette a munkavégzés alól. A vizsgálat lezárásáig további információkat a fenntartó az érintett kiskorú személyiségi jogának védelmében nem adhat. A Tankerületi Központ a vizsgálattal kapcsolatban mindenben együttműködik az illetékes hatósággal" - írta a Klebelsberg Központ az Origónak.

Tegnap derült ki, hogy a Gödöllői Járási Ügyészség indítványára április 7-én elrendelték egy tanár előzetes letartóztatását szexuális visszaélés gyanúja miatt.

– mondta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, aki megerősítette, hogy a gyanú szerint

a tanárnak szexuális kapcsolata volt egy 13 éves tanítványával.

Úgy tudjuk, a kislány édesanyja fordult a rendőrséghez, miután a lánya telefonjában olyan üzeneteket és fotókat talált, amelyeket a középkorú férfi küldött neki.