Készül a Duna egyetlen hajómalma

Vágólapra másolva!
Októberre vízre kerülhet Bajánál a Duna egyetlen folyó hajtotta malma. A múzeum a magyarországi vízimolnárok örökségét mutatja be.
Vágólapra másolva!

Különleges története van annak, hogy Baja a hajómalom felépítése mellett döntött. Palik Vera, a bajai Hajómalom Egyesület vezetője elmondta, egy skót történet nyomán született meg az ötlet, mely azon alapul, hogy egykor 100 malom őrölte Bácska gabonáját. A bajai szakaszon 51 hajómalom működött, ahonnan

egészen Bécsig vitték a lisztet.

A hajómalom építéséhez végül 2012-ben kaptak támogatást, így elkészülhettek a tervek, valamint az őrlőszerkezet is. A tervezésbe a bajai vízügyi főiskola szakemberei is bekapcsolódtak, ők mérték fel a kikötőnek szánt dunai szakaszt. Az önkormányzat és helyi vállalkozások is halászati hagyományok felélesztését szolgáló hajómalom építése mellé álltak.

A bajai hajómalom

17 méter hosszú és 10 tonnás,

a faborításhoz használt alapanyag beszerzése viszont még várat magára. A malomházat, a gépezetet és a vízikereket is a gyergyószentmiklósi Márton László építi meg, aki csapatával 25 évben több mint száz malmot készítettek. Amíg a csapat dolgozik, elkészül a múzeum is, mely egyben az egyetlen működő hajómalom a Dunán, amit a folyó sodrása hajt.