Barbár támadás érte a Terror Házát

Vágólapra másolva!
A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint barbár támadás és példátlan provokáció érte a múlt péntekre virradó éjszaka történt festékdobálással az intézményt és mindazokat, akiknek emléket állít.
Vágólapra másolva!

Békés Márton méltatlannak és visszataszítónak nevezte a történteket annak fényében, hogy az esemény idején még égtek a holokauszt magyar áldozatainak emlékére gyújtott mécsesek a múzeum párkányán.

"Ne legyenek kétségeink: a támadás a hősök és az áldozatok ellen ment" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az elmúlt másfél évtizedben hatmillióan keresték fel a főváros leglátogatottabb - a hősök és az áldozatok történelmi emlékhelyeként is szolgáló - történeti múzeumát, amelynek falán Mindszenty József hercegprímás, bíboros emléktáblája és számtalan 1956-os hős arcképe is látható.

Éppenséggel az ő arcképük és emléktáblájuk mellett érte támadás a falat, bemocskolva ezzel az antikommunista hősök arcképeit - jelentette ki a kutatási igazgató, arra kérve minden jóérzésű magyar embert, hogy az intézményhez hasonlóan ítélje el mélységesen a történteket. Hozzátette, elvárják, hogy a tettesek sürgősen kérjenek bocsánatot.