Áram nélkül maradt Kőszeg is a vihar miatt

Vágólapra másolva!
Összesen 36 településen nincs áram Vas megyében.
Vágólapra másolva!

Egy távvezeték meghibásodása miatt néhány órán át Kőszegen is szünetel az áramszolgáltatás - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.

Egyed László alezredes tájékoztatása szerint az áramszolgáltató tervezett módon, a hiba elhárításának idejére csütörtökön 12 óra 30 perckor lekapcsolta az áramot a 12 ezer lakosú kisvárosban, a hiba kijavítására két órát terveztek.

Vas megyében Kőszegen kívül 35 településen nincs szerda este, illetve csütörtök hajnal óta áramszolgáltatás, a viharos szél okozta hibák miatt. Az áramszünet a katasztrófavédelem közlése szerint további 7900 fogyasztói helyet érint.