Simicska és az Index: folyamatosan hazudtak

2017.04.21. 12:10

Folyamatosan hazudott a hazai balliberális oldal azon hírekkel kapcsolatban, hogy Simicska Lajosé az Index. Az Origo már tavaly nyáron megírta, hogy a Jobbikot finanszírozó nagyvállalkozó kezébe kerül a balliberális hírportál, de akkor még sokan hamis hírnek nevezték értesülésünket. Április 20-án kiderült, hogy valóban Simicskáé lett az Index, de azóta is többen próbálják ezt letagadni.

Ahogy megírtuk, az utóbbi időben a Jobbikot támogató Simicska Lajos tulajdonába került az Index. A mára a Jobbikot is megszerző milliárdos üzletember Indexre vonatkozó opciós jogáról az Origo már jóval korábban beszámolt. Értesülésünk egybevágott azokkal a sajtóhírekkel, melyek szerint opciós szerződések révén Simicska tulajdonába kerülhet az addig Spéder Zoltán tulajdonában lévő hírportál. Erről akkor azt hazudták, hogy nem igaz, most viszont jött a lelepleződés.

Kiderült, hogy Simicskának már 2014. februárja óta opciós joga volt az Indexre, vagyis már a 2014-es választás előtt befolyást szerzett a lap felett. Ebből egyértelműen kiderül az is, hogy Simicska hazudott, amikor a közelmúltban azt nyilatkozta, a 2014-es választás másnapján veszett össze Orbán Viktorral, hiszen már jóval korábban elkezdte kiépíteni titkolt birodalmát.

Simicska Lajos felvásárolta az Indexet, bár korábban sokan magát a feltételezést is hazugságnak tartották

Forrás: Magyar Nemzet

Hamisnak nevezték Simicska Index-vásárlását

Az opciós szerződésről egyébként már évek óta pletykáltak médiaberkekben, de azt több baloldali sajtótermék és maga az Index is letagadta. A Soros György által pénzelt 444 például azt írta: az Indexszel kapcsolatban „a kormánysajtóban garantáltan hamis hírt próbálták elterjeszteni, hogy az Indexet a háttérből régóta Simicska szerkeszti, és Jobbik-barát lappá alakítja át." 

Simicska kísérleteiről egyébként a baloldali Népszava is beszámolt, de ők is hazugságnak nevezeték az Origo azon értesülését, hogy a milliárdos üzletember érvényesíti az opciós jogát az Indexre. Ez többek között azért is volt furcsa, mivel azokban a hetekben pont több lap, így a 168 óra és a Népszava is azt írta, hogy Simicska lehet az Index új tulajdonosa. Sokatmondó tény, hogy a 168 Óra honlapján már nem lehet megtalálni azt a cikket, amiben ezt írták.

Szintén egy tavalyi interjúban Schlecht Csaba, Simicska közeli barátja és üzlettársa, jelenleg a Lánchíd Rádió vezetője azt mondta, „ha a korábbi tulajdonos Spédernek el kell engednie a portált, akkor Lajos valószínűleg el tudja kapni. Szakmája szerint jogász, a szerződések embere." Természetesen Schlecht kijelentéseit akkor is bagatellizálta a baloldali média, és komolytalannak tartották.

A HVG szerint Simicska nem tulajdonos

Az április 20-i immár hivatalossá váló Simicska Index-felvásárlás után azonban a baloldali média mindent elkövet, hogy olyan látszatot keltsen, hogy a hírportál nem a Jobbik finanszírozójának a kezébe került. Erre a legjobb példa a Hvg.hu cikke, amiben letagadják, hogy Simicska vette meg a portált. Azt írták, „ez az opció valóban része volt ennek a még 2014-ben kötött megállapodásnak, érvényesítették is, így került a Magyar Nemzetben és HírTv-ben érdekeltséggel bíró Pro-Rátához az Index.hu Zrt. Azonban most ezt a részesedést ruházták át az alapítványra, vagyis a Hvg.hu forrása szerint Simicskáéknak végül nem sikerült tulajdonosi befolyást szerezniük az Indexben, noha Nagy Ajtony Csaba ügyvéd igazgatósági tagsága miatt felvetődik a kérdés, valóban nem lesz-e a milliárdosnak lehetősége befolyásolni a lap sorsát." Nagy Ajtony Csaba egyébként Simicska unokaöccse. 

Még közelebb kerülhet az Index a Jobbikhoz Simicska felvásárlása után

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Jobbik-közeli lehet az Index

A 24.hu szintén arról írt, hogy a Jobbikot felvásárló nagyvállalkozó továbbra is megőrzi az Index úgymond 50 nyugodtan idézőjelbe is tehetjük – "függetlenségét". Azt írták, hogy „Simicska vélhetően egy olyan jogi konstrukciót keresett az Indexnek, amivel biztosítani tudja, hogy ne tudják elvenni a másik, szintén kegyvesztetté vált üzletembertől, Spéder Zoltántól a piacvezető online tartalomszolgáltatót, az ne kerüljön a kormány közelébe, de biztosított legyen a portál jövőbeni „független" működése."

Az, hogy milyen lesz a Simicska tulajdonolta Index, azzal kapcsolatban érdemes visszaidézni a nagyvállalkozó néhány nappal ezelőtti interjúját. Akkor a HVG-nak azt mondta, hogy szimpatizál a Jobbikkal, így a portál egyre közelebb kerülhet az egykori nemzeti radikális párthoz. A leendő hangvételhez pedig jó mintául szolgálhat Simicska Lajos fiának, Simicska Ádámnak a közelmúltbeli internetes ámokfutása. A lap jövőjével kapcsolatban elég ránéznünk Simicska Lajos Hír TV-jében Kálmán Olga műsorára, ahol a baloldali vendégek mellett szinte naponta jelenik meg az álbaloldali fordulattal próbálkozó, de antiszemita, rasszista botrányaival rendszeresen lebukó Jobbik valamelyik politikusa – gyakran maga a pártelnök Vona Gábor –, hogy barátságos hangulatában, vagy akár szinte rekláminterjúban hirdesse programját. 

Simicska Index-vásárlásával tehát lelepleződött az a hazugság, miszerint nem kerül a nagyvállalkozó tulajdonába a portál. Tehát mostanra mindenki előtt világos, hogy az utóbbi időben a Jobbiknak feltűnően hízelgő és hozzájuk törleszkedő Index a Jobbikot felfaló milliárdosé, Simicska Lajosé, és nyilvánvalóan régóta komoly befolyása volt a lapra. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK