Földönkívülinek adta ki magát, hittek is neki

Vágólapra másolva!
Nyolc és fél évre ítélte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki földönkívülinek adta ki magát, így csalt ki összesen mintegy 400 millió forintot több embertől. Az 54 éves férfi azt mondta az embereknek, hogy hosszabb életük lehet, ha kiállnak különböző próbákat, és pénzt adnak neki.
Vágólapra másolva!

Az álföldönkívüli 2012-es letartóztatása előtt

egyéni vállalkozóként dolgozott.

2000 őszén költözött Szegedre, ahol régiséggel kereskedett, vendéglátóhelyek és játékgépek üzemeltetésével foglalkozott, de érdekelte a bányászat is. 2004 nyarától, bár nem rendelkezett bányászati joggal, befektetőket keresett a fiktív tevékenység finanszírozására. Azt állította, hogy nagy erdőrészei vannak a Mátrában, és hogy ezt igazolja, területeket is bemutatott egy térképen. Emellett pénzért kilincselt a

falusi turizmus beindítására, halastó kialakítására és hivatalos személyek lefizetésére.

A vádirat szerint tárgyalásai során felfigyelt olyanokra, akik fogékonyságot mutattak spirituális dolgok, ezotériás kezelések és gyógymódok iránt. Nekik azt mondta, hogy

ő egy földönkívüli, vagy Földön kívüli erőkkel áll kapcsolatban.

A befolyása alá került emberek úgy gondolták, hogy

életük meghosszabbításához, illetve életben maradásukhoz, céljaik eléréséhez anyagi és egyéb próbákat kell teljesíteniük.

Az embereknek pénzt kellett átadniuk neki.

Azoknak, akik saját forrásból már nem tudták előteremteni a kért összeget – az igazi okot titokban tartva – a rokonaiktól, ismerőseiktől kellett kölcsönöket kérniük. A pénz a férfihoz került, az áldozatok nagy része pedig

teljesen elszegényedett.

A férfi nem egyszer meg is fenyegette vagy megverte áldozatait, 2004 és 2011 között így összesen mintegy 400 millió forintot csalt ki emberektől.

Az ügyben másodfokon eljáró táblabíróság csalásban és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek az 54 éves férfit. Mivel egy vádpontban – ellentétben a Szegedi Törvényszékkel – felmentették, az ítélet nem jogerős. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.