Századvég: a digitális kompetenciák fejlesztésére van szükség

Századvég konferencia 2017.04.27.
Századvég konferencia 2017.04.27.
Vágólapra másolva!
Az egészségügy és a szoftverfejlesztés lesz a jövőbeli innovációk tere, így a gazdaságpolitikának erre kell felkészülnie – mondta György László, a Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza. A Századvég konferenciáján több szakember arról beszélt, hogy jelentős kiaknázatlan innovációs forrás van a hazai felsőoktatásban.
Vágólapra másolva!

Kulcsfontosságú szerepe van a nemzetgazdasági célok teljesülésében a kutatás-fejlesztésnek, így lehet csak tartósan növelni a béreket és az exportot – mondta György László. A Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza szerint az 1990-es években

nagyon sok, nagy hozzáadott értékű cég szűnt meg,

és ezt máig sem sikerült teljes mértékben pótolni. Bár jelenleg Lengyelország és Szlovákia előtt járunk a K+F ráfordításban, de a csehek előttünk vannak. György elmondta, Magyarországon a legkisebb a K+F ráfordításokon belül a kormányzati kiadások aránya.

Arról is beszélt, hogy nem mindig azok a vállalatok költik a legtöbbet kutatás-fejlesztésre, amelyek a leginnovatívabbak. Az innováción belül az egészségügyi szektor és a szoftverfejlesztés kerül majd előtérbe a következő években – mondta a szakember. A gazdaságpolitikának arányaiban egyre kevesebb gépészmérnökre lesz szüksége, miközben az informatika egyre nagyobb szerepet kell hogy kapjon. Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kevesebbre, csak annyit, hogy a szoftverfejlesztés arányaiban több munkaerőt kíván majd meg

György László, a Századvég közgazdásza szerint a jövőben az egészségügy lesz a vezető innovációs terület Fotó: Polyák Attila - Origo

Magyarországon a kutatási-fejlesztési kiadásokkal arányos a kutatói munkahelyek száma. Ebben az esetben a kihívás az, hogy a források bősége mellett jó szerkezete is legyen az intézményrendszernek – mondta György László.

Ezért tört élre a Richter

Greiner István, a Richter Gedeon kutatási igazgatója arról beszélt, hogy a cége a leginnovatívabb vállalkozás Magyarországon. Több mint 1000 ember dolgozik kutatás-fejlesztéssel, ami azt jelenti, hogy minden tizedik dolgozójukat ezen a területen alkalmazzák. Az Egyesült Államokban nagyon kevés olyan termék van, amire az van írva, hogy „Made in Hungary", de a Richternek sikerült ezt elérnie – mondta Greiner István.

A Richter részben a függetlenséggel érte el az innovációs sikereit,

a fontos döntések Magyarországon születnek

– mondta a kutatási igazgató. Erős a befektetői és a felső vezetői bizalom, és megvan a megfelelő humán erőforrás, ami a jó minőségű felsőoktatásra épül – tette hozzá. Nagyon fontos a humán stratégia kialakítása, és a nemzetközi elismertség – fejtette ki a sikerek okát Greiner István. A gyógyszeriparban nagyon sok kudarcon át vezet az út a sikerig, így a kudarctűrő képességre nagy szükség van.

Greiner István szerint a sikeres innováció egyik legfőbb alapja a bizalom Fotó: Polyák Attila - Origo

Kiaknázatlan erőforrások

Szabó István, a Szent István Egyetem rektorhelyettese arról beszélt, hogy nagyon komoly kutatói kapacitás van az intézményben. A kutatói tevékenység az élelmiszer- és energiabiztonságra koncentrál, de a műszaki fejlesztés is helyet kap az egyetemen – tette hozzá. Szólt arról is, hogy Magyarországon jelentős kiaknázatlan innovációs kapacitás van a felsőoktatásban.

A vállalatoknak kell elmondaniuk, hogy mire van szükségük,

így olyan kutatások indulhatnak, amikből később piacképes termék lehet – mondta Szabó István.

"Azt várom az egyetemektől, hogy szerettessék meg a szakmát a hallgatókkal – mondta Lencsés Gergő, a GE Power ügyvezető igazgatója. – Ez a legfontosabb dolog, mert erre lehet felépíteni egy cég későbbi sikereit. A GE esetében is volt olyan, hogy egy korábbi hallgató fél év alatt egy olyan projektet készített, ami későbbi 10 éves fizetését biztosította – tette hozzá.