Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy 59 éves szentlőrinci férfit, aki a gyanú szerint péntek este agyonverte a feleségét - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi összeveszett a feleségével, akit olyan súlyosan bántalmazott, hogy a nő meghalt.

A férj több óra elteltével észlelte, hogy "baj van", ekkor szólt a közelben lakó fiának, aki értesítette a mentőket,

majd az ügyeletes orvos hívta ki a rendőröket - tették hozzá.

A gyanúsított a kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, halált okozó testi sértés miatt indult eljárás ellene. A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - olvasható a közleményben.