Botka László - ezúttal Rolex órája nélkül - megélhetési minimumot ígért

2017.05.01. 17:56

Botka László szerint a dolgozókat védő intézkedésekre van szükség, be kell vezetni a megélhetési minimumot Magyarországon. Baloldali fordulatra, baloldali kormányzásra van szükség - hangzott el az MSZP miniszterelnök-jelölt május 1-jei beszédében. Botka, akit politikustársai gyakran Rolex Lacinak hívnak, ezúttal luxusórái nélkül tartott beszédet.

Szeged polgármestere szerint a jelenlegi kormány nem a nép kormánya, nem becsüli meg a melósokat, "magas ívben tesz" a bérből és fizetésből élőkre. Baloldali fordulatra, baloldali kormányzásra van szükség - hangoztatta beszédében.

A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: Csudai Sándor - Origo

Senki se védte meg a melósokat 

Botka László szerint Magyarországnak volt egy álma, hogy a szabad, független nemzetek családjához tartozik, Európa befogadja. Az uniós csatlakozáskor úgy tűnt, semmi sem akadályozza meg az álom megvalósulását. "Ekkor jöttek az álomgyilkosok" - mondta. Kifejtette, hogy a 2010 előtti szociálliberális kormányok nem vettek tudomást arról, hogy a világgazdaság válságba rohan,  majd Magyarország a nagy vesztesek közé került, a melósok úgy érezték, senki sem védi az érdekeiket. Szerinte Orbán Viktor ezt az elégedetlenséget lovagolta meg. 

Botka László szerint a dolgozókat védő intézkedésekre van szükség, csökkenteni kell a vagyoni különbségeket, a luxust meg kell adóztatni, a kisemberekből erős, széles középosztályt kell létrehozni. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha a gazdagok egymilliós fizetés, vagy százmilliós vagyon felett kiveszik a részüket a terhekből - mondta.

Be kell vezetni a megélhetési minimumot

Botka azt mondta, hogy be kell vezetni a megélhetési minimumot, amelyre a magyar állam vállal garanciát mindenkinek, aki ledolgozta a magáét, és akinek legális bejelentett munkája van. Ezen szint alá nem lehet menni sem nyugdíjakban, sem fizetésekben - tette hozzá. 

A politikus szerint meg kell erősíteni a szakszervezeteket, vissza kell állítani az országos érdekegyeztetést, újra kell írni a munka törvénykönyvét. Azt mondta, senki ne keressen többet a közszférában a köztársasági elnöknél. A magánszférában sem árt a mértéktartás, ezért  ha 2018-ban megválasztják, előírja a közepes és a nagyvállalatoknak, egyeztessenek dolgozóikkal az elfogadható bérkülönbségekről.

Botka László elmondta azt is, hogy a közmunkások bérét a minimálbér szintjére emelnék, de a minimálbért is meg kell emelni, ahogy a közalkalmazottak bérét is. Illetve törvénnyel szüntetné meg a férfiak és a nők bére közötti különbséget. Botka ezúttal nem hordta egyik luxusóráját sem. A Ripost ma írta meg, hogy legalább két, egyenként több millió forintot érő Rolexe van a gazdagokat ostorozó, baloldali politikusnak. Több politikustársa emiatt Rolex Lacinak is becézi.

Molnár Gyula is felszólalt

Molnár Gyula, az MSZP elnöke is felszólat a városligeti rendezvényen. Szerinte a Fidesz megpróbálja az elmúlt hét év összes kudarcát másra fogni. A kormány az elmúlt hét évben "a gazdagok forradalmával" szinte minden társadalmi csoportot magára haragított - mondta a pártelnök. Molnár Gyula azt mondta, nagyon sok teendő van a kormányváltásig, meg kell még győzniük több százezer embert, hogy migránsozásból nem lesznek munkahelyek, hogy sorosozástól nem lesz kisebb a szegénység.

Molnár köszöntötte a többi baloldali párt szimpatizánsait, majd azt mondta, mindenkire szükség van. Egy lépésre vagyunk egymástól, tegyünk egy lépést egymás felé  - kérte a pártelnök.

Kunhalmi szerint ma is csatlakoznának az emberek az Unióhoz

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke megemlékezett arról, hogy 13 évvel ezelőtt ezen a napon csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Szerinte ma a magyarok ugyanígy döntenének, mert a csatlakozással a legjobb döntést hozta az ország. Ezzel az állításával senki sem vitatkozik, ugyanis ezerszer idézett tény, hogy minden felmérés szerint a magyar emberek többsége tagja akar lenni az Uniónak. A Fidesz többször elmondta, hogy nem az Unió ellen beszélnek, hanem meg akarják reformálni az Uniót.

Kunhalmi Ágnes szerint a Fideszt le lehet váltani. "Csak ne hagyjátok, hogy a beletörődés megmérgezze a lelketeket!" - hangoztatta.