Soros segített volna az édesanyjának meghalni

Vágólapra másolva!
Soros György egy, az eutanázia legalizálása és az amerikai egészségügyi reform kapcsán elkészített Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) gondozásában megjelentetett tanulmányban írta meg, hogy felajánlotta az édesanyjának, hogy segít neki meghalni.
Vágólapra másolva!

A Project on Death in America című tanulmánysorozat az eutanázia és az amerikai egészségügy megreformálásának kapcsolatát vizsgálja, amit Soros György indított el 1994-ben, mert nagy hatással volt rá szülei halála – írja a 888.

A tanulmányban leírta, hogy édesapja a súlyos megbetegedésekor nem akarta, hogy megműtsék, mivel szerinte az felérne az emberi önrendelkezésbe való beavatkozással. Elmondása szerint édesapja fel sem akart ébredni a műtétből.

– mondta Soros György, aki szerint az egészségügyi dolgozók eleve rosszul vannak felkészítve a halálos betegségekkel kapcsolatban.

– mondta.

A tanulmányban szerepel az is, hogy Soros György segített volna az édesanyjának meghalni, miután beköltözött a Hemlock Society nevű, eutanáziát elősegítő amerikai intézménybe.

– mondta Soros György.

Elmondása szerint utólag már örült annak, hogy az anyja nem ölte meg magát, de azt is mondta, kifejezetten pozitív élményként élte meg később az anyja természetes halálát.