Háromszor lőtt a bőnyi rendőrgyilkos

Vágólapra másolva!
A Tények stábja bejutott a bőnyi rendőrgyilkosság helyszínére. Televíziós stáb eddig még nem forgathatott a házban.
Vágólapra másolva!

A gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje a Tények riporterének és operatőrének modellezte, hogy a bizonyítási kísérlet szerint hogyan történt a lövöldözés a házban.

Azt már a gyilkosság után nem sokkal tudni lehetett, hogy 12 lövés dördült el a szobában.

Az egyik rendőr és Győrkös István (a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója) lőtt, az áldozatnak viszont ideje sem volt elővenni a fegyverét.

A Tények riportjából kiderül, hogy

a 76 éves férfi háromszor lőtt a gépkarabéllyal.

A lövedék átment a gardróbszoba falán, és egy falba csapódott. A második is ugyanígy, a harmadik lövés találta el a rendőrt.

Az ügyvéd ugyanakkor azt mondta:

Azt még nem lehet tudni, hogy az idős férfi lőtt előbb, vagy a rendőr. Amikor megsérült a gyanúsított, akkor elvesztette az eszméletét – álltja az ügyvéd a riportban -, és miközben összeesett, még lőtt a gépkarabéllyal.

A rendőrök lövései a nyomok alapján merőlegesek a gépkarabélyból leadott lövésekre, vagyis

egyenesen, az ajtóból lőttek befelé.

A Tények információi szerint azt vallották, nem látták, hogy kire lőnek. A riportban az is elhangzott, hogy a mintavételek után Győrkös István hátán DNS-mintát találtak Pálvölgyi Pétertől.

A lövöldözéskor otthon volt az idős férfi felesége is, de ő bemenekült egy belső szobába. A Tényekben a fiuk azt mondta, hogy az édesanyja soha nem tudja majd feldolgozni a történteket.
Győrkös István most egy kétszemélyes zárkában van a győri börtönben.