Áljósnőt fogtak a budapesti rendőrök

Vágólapra másolva!
A Nyugatinál vadászott egy háromfős tolvajbanda, amely jóslás ürügyén szólított le embereket az utcán. Egy férfit pedig megpróbáltak kizsebelni.
Vágólapra másolva!

Egy 29 éves nő egy 50 éves asszonnyal és egy 28 éves férfival együtt 2016. november 25-én a Nyugati pályaudvar főbejáratánál figyelte az embereket. Több járókelőt is leszólítottak azzal az ürüggyel, hogy

jósolnának nekik.

Egyszer csak úgy döntöttek, az aluljárón keresztül átmennek a közeli dohánybolthoz, ahol egy férfi várakozott. A 29 éves nő megszólította és a jóslás felajánlásával elterelte a figyelmét. Ezalatt az idősebb nő a

a kiszemelt áldozat mellé lépett és a nadrágzsebéből kivette a pénzét.

Pár ezer forint volt nála. Az idősebb asszony a jósnőt eljátszó vádlott kezébe adta a pénzt, aki azt ezután a kabátujjába rejtette. Eközben a férfi társuk azt figyelte, látja-e őket valaki - közölte Ibolya Tibor főügyész az Origóval.

A férfi hamar észrevette, hogy eltűnt a pénze, amiért rögtön számon is kérte a két asszonyt. Először tagadták a lopást, de azok után, hogy férfi közölte, hogy hívja a rendőröket,

a „jósnő" elővette a kabátujjából a pénzt és visszaadta a férfinak.

Arról viszont nem tudtak a tolvajok, hogy a BRFK járőrei végignézték a lopást. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. A zsebesekkel szemben a kerületi ügyészség lopás miatt emelt vádat, amelyet a 29 éves asszony többszörös visszaesőként követett el. A csoport férfi tagja is visszaeső.