Bemutatjuk a francia Gyurcsányt

2017.05.09. 09:34

Ha alaposan szemügyre vesszük Emmanuel Macron frissen megválasztott francia elnök és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pályafutását, akkor meglepő hasonlóságokra bukkanhatunk. Most ezeknek jártunk utána.

Elsőre látszólag a semmiből bukkant elő Emmanuel Macron, aki vasárnap megnyerte a franciaországi elnökválasztást. A korábbi (egyébként bukott) szocialista gazdasági miniszter sokáig esélytelen volt a választáson, azonban a jobbközép és kétségtelenül tekintélyes egykori miniszterelnök, Francois Fillon körül kirobbant botrányok az élre repítették.  A korábbi bankár és gazdasági miniszter pályafutása azonban sok ponton kísértetiesen emlékeztetet Gyurcsány Ferenc életútjára és ideológiájára. 

Emmanuel Macron sok vonásában hasonlít Gyurcsányra

Forrás: AFP/Eric Feferberg

Volt főnöküket ütötték ki

Az egyik legfőbb hasonlóság kettejük között a hatalomra kerülésük a módja. Macron 2014–2016 között volt a baloldali Manuel Valls kormányában gazdasági miniszter, majd látva a teljes kormányzati kudarcot tavaly augusztusban távozott a kormányból. Így a franciák egy jelentős része nem azonosította Francois Hollande elnökkel, ráadásul a kettejük viszonya jelentősen megromlott. Pedig Macron korábban Hollande tanácsadója is volt. Sokan azt mondták, hogy a háttérben úgymond fúrta egykori mentorát, állítólag Hollande nőügyét is ő juttatta el a bulvárújságoknak. 

Gyurcsány Ferenc 2004 augusztusában mondott le a sportminiszteri tisztségéről, miután az MSZP súlyos vereséget szenvedett a júniusi európai parlamenti választáson. Gyurcsány ügyesen farolt ki Medgyessy Péter miniszterelnök mögül,  akit később sikerült felállítania a kormányfői székből, majd a helyére ült. Gyurcsány Macronhoz hasonlóan a miniszterelnök legbelsőbb tanácsadói köréhez tartozott, és onnan sikerült kitörnie. Medgyessy Péter többször utalt arra, hogy Gyurcsány lényegében hátba támadta. 

Gyurcsány Ferenc Medgyessy Péter egyik legfőbb bizalmasa volt, majd hátba döfte

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Milliárdosok

 A politikai pályájuk előtt mindketten az üzleti életben tevénykedtek. 

Nagy vagyont szereztek (természetesen más-más úton: Gyurcsány a kommunista időkben KISZ-vezető volt, és kapcsolatait a rendszerváltás hajnalán gyárvásárlásokra hasznosította, Macron viszont a Rotschild-ház bankára volt), és milliárdosként politizálni kezdtek. Jelentős egyezés mutatkozik a két politikus között abban is, hogy Macron is úgynevezett harmadikutas szociáldemokrataként azonosítja magát. Ennek az ideológiai irányzatnak ismert (és természetesen egymástól különböző) személyiségei: Bill Clinton, Tony Blair és Gerhard Schröder. Mint ismert, Blair Gyurcsány mellett kampányolt 2006-ban, míg Schröder egy antirasszista tüntetésen mutatkozott együtt Gyurcsánnyal 2008-ban.

Szintén egyezik a véleményük az Európai Egyesült Államok létrehozásában. Macron a többsebességes, mélyebb integrációt képviselő unió mellett állt. Gyurcsány korábban azt mondta: „Mi a DK-ban történelmi távlatokban Európai Egyesült Államokat szeretnénk.  Európai kormánnyal, kormányfővel, erős parlamenttel, a tagállami állam- és kormányfők parlamenti második kamarájával. Szerintünk az elkülönülés helyett az államok partnerségére, együttműködésére van szükség.” Vagyis, egyikük sem az erős nemzetállamok mellett foglalt állást. 

Minél szorosabb európai integrációt akar Macron és Gyurcsány

Fotó: Bielik István - Origo

Bulvármédia

Mindkét politikus előszeretettel mutatkozik a bulvármédiában. Gyurcsány 2004-es megválasztása óta sokszor szerepelt a hazai bulvársajtóban, sokszor a családjával együtt mutatták be. A volt szocialista miniszterelnök még egy szakácskönyvet is kiadott. Macron a francia sajtó egyik kedvence lett az elmúlt hónapokban, és a sajtónak a megválasztásában is döntő szerepe volt, mivel a számára kellemetlen információkról szinte egyáltalán nem írtak. Sőt, megszerezte magának a legismertebb francia paparazzót, így már az ő kedvére készít fotókat, amint éppen feleségével kéz a kézben andalognak a tengerparton, a lemenő nappal a hátuk mögött. Emellett furcsa bulvárszereplésekkel is próbálkoztak. Gyurcsány parlamenti táncos számára egy tudatosan a sajtóhoz eljuttatott ‎videóból sokan emlékeznek. Macron pedig egy 20 évvel korábbi, iskolai színjátszóköri kínos bohóckodásával próbált szavazókat szerezni. 

Háttérbe szorított nemzeti büszkeség 

A két politikus között abban is komoly hasonlóság van, hogy szívesen relativizálják a saját országuk kultúráját, történelmét és hagyományait. Macron korábban úgy fogalmazott, hogy véget kell vetni annak a nézetnek, hogy a francia kultúra mindenekfölött áll. 

Ehhez hasonló kijelentésre ragadtatta magát Gyurcsány, amikor Angela Merkel 2007-ben Magyarországon járt. A volt miniszterelnök akkor azt tudta összesen mondani a Szent Koronáról: „Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a parlament a köztársaság parlamentje, és nem jó a királyság jelképét idehozni. A jobboldali konzervatív kormány döntött így, Orbán miniszterelnök úr. Mi meg nem akartuk elvinni, mert az nem szép, hogy hozzuk meg visszük. Akkor maradjon itt.” 

Nemzeti érzékenységet sértettek

Macron jelentős botrányt okozott azzal a megjegyzésével is, hogy lekicsinylően beszélt a franciák kedvelt nemzeti ételéről, a burgundi marharaguról. Valamint bocsánatot kért a francia gyarmatosításért is, ami ott sokkal bonyolultabb kérdés annál, hogy egy általános bocsánatkérésre lehessen egyszerűsíteni. Gyurcsánynak is több olyan kijelentése volt, amivel a magyarok egy jelentős részének az érzékenységét sértette. Az egyik ilyen, hogy a DK elnöke a mai napig kitart azon álláspontja mellett, hogy a határon túli magyaroktól el kell venni a szavazati jogot. 

Gyurcsány egy 2013-as beszédében pedig kijelentette, „mi vagyunk Szent István igazi hazafias örökösei”.