Vágólapra másolva!
Magyarország fenntartható fejlődéséről tárgyalt Áder János köztársasági elnök szerdán több multinacionális cég vezetőjével.
Vágólapra másolva!

Jakab Roland, a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) elnöke, az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornának elmondta: bemutatták a köztársasági elnöknek a HEBC tagjai által a fenntarthatóság jegyében megvalósított legjobb gyakorlatokat.

Szót ejtettek a digitális átalakulásról, arról, hogy milyen változásokra kell felkészülni, milyen lehetőségeket tartalmaznak azok az informatikai megoldások, amelyekkel korunk nagy problémáit, például a fenntarthatósághoz kapcsolódó kihívásokat kezelni lehet.

A cégek ismertették a Magyarországon a fenntarthatóság területén megvalósított jó gyakorlatokat, például a hulladékgazdálkodás, a vízfelhasználás, az informatikai alkalmazások használata terén, és ajánlásokat fogalmaztak meg. Igyekeznek összegyűjteni a javaslatokat, és viszonylag rövid időn belül eljuttatni az államfőhöz - mondta Jakab Roland.

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezetvédelmi fenntarthatósági igazgatója elmondta: a multinacionális cégek általában globális terveket alkotnak. A köztársasági elnöknek az volt a kérése, ezeket próbálják meg lefordítani, megmutatni, pontosan hogyan fog ez működni a Magyarországon. Áder János szívesen venné a tanács javaslatait arról, hogyan lehet felgyorsítani Magyarországot egy információs társadalmi pályán - mondta az igazgató.