Nem intézkedhettek volna a rendőrök Botkáék hívására a tévések ellen

Vágólapra másolva!
Nem volt joga a rendőrségnek közbeavatkozni a szegedi városházán, amikor Botka László rendőröket hívatott az Echo TV stábjára – ez derült ki a TV2 hírműsorának, a Tényeknek a riportjából. A rendőrség csak akkor avatkozhat be, ha bárki jogellenes cselekményt követ el, közintézményben tartózkodni pedig nem az, mondta a riportban a TASZ egyik munkatársa. Botka László rendőrökkel és biztonságiakkal dobatta ki a hivatalból az EchoTV stábját.
Vágólapra másolva!

Az Informátor című műsor munkatársai a Szeviép ügyében akarták kérdezni az MSZP nem hivatalos miniszterelnök-jelöltjét, a szegedi polgármestert, ezért keresték fel a városvezetőt a polgármesteri hivatalban.

Botka László nem akart nekik beszélni, azt mondta, éppen mással van találkozója. A polgármester arra hivatkozott, hogy a stáb ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy bemenjenek az irodába.

Dojcsák Dalma, a TASZ projektvezetője a Tényeknek azt mondta: ahhoz nincs joga a sajtónak, hogy egy állami tisztségviselővel akkor készítsen interjút, amikor csak szeretne. Ugyanakkor a rendőrség csak akkor avatkozhat be, ha jogellenes cselekményt követ el, és önmagában az, hogy újságírók közintézményben tartózkodnak, nem lehet jogellenes cselekmény.

Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert a rendőrök az újságíróknak azzal indokolták az intézkedést, hogy ki kell vizsgálniuk, milyen jogcímen vannak ott.

A Szeviép-ügy

A Botka Lászlót súlyosan érintő Szeviép-botrányban jelenleg is büntetőügy zajlik. Az építkezési projektekkel foglalkozó Szeviép évekkel ezelőtti bedőlése több száz kisvállalkozót tett tönkre. A károsultakat képviselő ügyvéd szerint a több mint 11 milliárdos tartozást maga után hagyó vállalkozás központi szerepet tölthetett be az MSZP finanszírozásában, és ehhez sok köze volt Botka Lászlónak.