Július 8-án szakadhat a Jobbik, újabb botrány előtt Simicska Lajos pártja

Vona Gábor betyársereg
Vona Gábor Tyirityán Zsolttal és a Betyársereg tagjaival
Vágólapra másolva!
Júliusban új nemzeti radikális politikai mozgalom bont zászlót, amelynek egyik frontembere Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal eddig szoros kapcsolatban álló Betyársereg vezetője lesz. Tyirityán az ATV.hu-nak azt mondta: „egyelőre" nem egy új pártról, hanem csak egy mozgalomról van szó.
Vágólapra másolva!

Tyirityán Zsolt azt mondta az ATV.hu-nak, hogy sem a Betyársereg politikai szárnyának létrehozásából, sem a közéleti témákra reagáló nyilatkozataikból nem következik, hogy párttá alakulnak, vagy részt vesznek egy párt alapításában.

Vona Gábor Tyirityán Zsolttal és a Betyársereg tagjaival. Úgy tűnik egyre távolabb kerülnek egymástól Forrás: Atv.hu

Egyelőre mozgalmi formáról beszélünk, ami iránt

már most óriási az érdeklődés, és komoly erkölcsi támogatással rendelkezik –

mondta a seregvezető, és mind a finanszírozásra, mind a Jobbik reakciójára azt mondta, hogy az „még a jövő kérdése". Annyit azonban elárult, hogy új (nyilvánvalóan erősen radikális) mozgalmuk július 8-án bont zászlót.

Patrióta mozgalom lehet

Az önfeloszlató vagy felszámolt jobbikos alapszervezetek tagjai folyamatosan keresik a folytatás lehetőségét. Gulyás Géza, Nyírtura korábbi alapszervezeti elnöke az ATV.hu-nak elismerte, egy egyesületbe kívánják tömöríteni a „kirúgott, eltávolított, csalódott, kivált, régi" jobbikosokat. A MIÉP-pel már tárgyaltak – mondta Gulyás, aki nem zárta ki a párttá alakulás lehetőségét sem.

Egyelőre készülnek a nyárra tervezett debütálásra, amikor megnevezik vezetőiket, és

a nyilvánosság elé tárják programjukat.

Terveik szerint egy olyan patrióta mozgalmat indítanak útjára, amely ellensúlyt képezne a Jobbik balra tolódásával szemben a nemzeti oldalon. A balra tolódás persze csak egy álbaloldali fordulatot jelent, és Vona Gábor Jobbikja egyre-másra bukik le rasszista, antiszemita botrányokkal, legutóbb maga Vona is cigányozott a május elseji beszédében. Amióta a milliárdos Simicska Lajos irányítja a háttérből a Jobbikot, sok mindennel próbálkozott a párt, de egyre csak szavazókat veszít. Ha lesz pártszakadás, ha nem, annyi biztos: az egyre népszerűtlenebbé és hiteltelenebbé váló Jobbik nem fogja tudni megismételni 2014-es eredményét a választásokon.