Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő szerint a mostani az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció, pénteken ugyanis átlépte az 1,3 milliót a visszaküldött kérdőívek száma.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán péntek délután Szigetváron, a Fidesz által a nemzeti konzultációról szervezett lakossági fórum előtt azt mondta:

a magyarok megérezték a súlyát,

a jelentőségét azon kérdéseknek, amelyekben véleményüket, válaszukat várják.

Azért is szükség van erre, hogy ráerősítsenek a magyar kormány által képviselt álláspontokra az Európai Unióval szemben folyó vitákban - tette hozzá.

A legaktuálisabb és legakutabb ilyen kérdésnek a migrációt nevezte Kovács Zoltán, aki felidézte: két éve, a migrációs válság csúcsán a szerb és horvát határszakaszokon első kézből, személyesen volt alkalma megismerni "a jelenség jellegét és folyományait", valamint a helyiek véleményét.