Elítélték a karambolozó tűzoltósofőrt

Tűzoltóautók, bemutató, Rába
Vágólapra másolva!
Egy év próbaidőre bocsátotta a katonai tanács azt a tűzoltót, aki tavaly februárban ütközött egy autóval Zalaegerszegen - derítette ki a Tények.
Vágólapra másolva!

A tűzoltók szirénázva, villogóval siettek egy kazántűzhöz 2016 februárjában, de az egyik kereszteződésben egy kocsi sofőrje nem hallotta a szirénát, és mivel neki volt zöld a lámpa, összeütközött a tűzoltóautóval. A bíróság szerint a tűzoltóautó sofőrje hibázott a balesetben, mert meg kellett volna győződnie arról, hogy megadják-e neki az elsőbbséget.

Az autó bal oldala teljesen összetört, a vezetőjét a tűzoltóknak kellett kimenteni, és súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A tűzoltókocsi sofőrje ellen eljárás indult a baleset után, mert bár a KRESZ elsőbbséget biztosít a kéklámpás járműveknek, de csak bizonyos esetekben. A Tényeknek a tűzoltó ügyvédje elmondta, hogy a kereszteződés nehezen belátható, és a két kocsi emiatt nem is vehette észre egymást időben. A tűzoltóautó lassított, 40 km/h óra sebességgel hajtott be a kereszteződésbe, de az ügyvéd szerint egy ekkora járművel nem lehet egy pillanat alatt megállni. A két sofőr már későn vette észre a másikat ahhoz, hogy időben megálljanak.

Emiatt közúti baleset gondatlan okozása miatt bűnősnek mondta ki a katonai tanács a tűzoltóautó vezetőjét. A tűzoltó egy év próbaidőt kapott.