Letarolta a mátrai borvidéket a jégeső

Szőlő borászat szőlősor
Vágólapra másolva!
Előzetes becslések szerint háromszázmillió forint fölötti a kár a mátrai borvidék termésében, miután szombaton jégeső pusztított a környéken.
Vágólapra másolva!

A termelési értékben így 30-40 százalék átlaggal számolva, 300-400 millió forintnyi a veszteség, amihez még az új ültetvényekben keletkezett károsodás is társul" - mondta Nyilas János, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.

Szinte egyik gazda sem kötött korábban biztosítást,

a szakember szerint a gazdák 98 százaléka a magas díj miatt kerüli ezt a költséget. Őket a kárenyhítési alapból kártalanítják majd, de csak részben tudják átvállalni ezt a költséget.

Fotó: Grimm Balázs

Nyilas János szerint

az idei év nem kedvezett a szőlőnek.

A januári fagy, majd a húsvéti lehűlés és a május 13-ai jégeső jelentősen megtizedelte a tőkéket.

A szombati viharról a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a vihar Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Vámosgyörk és Karácsond településeket érintette a legsúlyosabban. Néhány településen még belvízvédelmi készültség van.