Elrendelték a szélsőjobbos Horst Mahler átadási letartóztatását

2017.05.17. 16:17

Elrendelte a Fővárosi Törvényszék a Sopronban elfogott Horst Mahler átadási letartóztatását.

A német férfit holokauszttagadó levelei, felvételei és röpiratai miatt ítélte el a potsdami és a mannheimi bíróság, ezeket terjesztette újságírók és politikusok között. A 81 éves német férfi sajtóhírek szerint a Vörös Hadsereg Frakció terrorista csoport egykori alapítója volt, majd szélsőjobboldali lett.

A német hatóságok által kibocsátott elfogatóparancs alapján őrizetbe vett 81 éves férfi ideiglenes átadási letartóztatását indítványozza a Fővárosi Főügyészség

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Horst Mahler azzal érvelt, hogy nem kétszer ítélték el, hanem összbüntetést kapott. 2009-ben Németországban tíz évre ítélték, de két éve egészségügyi állapota miatt felfüggesztettet kapott. Év elején szökött meg a német hatóságok elől.

Egy könyvet is írt, melyről Horst Mahler úgy gondolja, ezért akarják őt újra börtönbe küldeni. Amikor kiszabadult, előadásokat tartott a kötetről, a találkozókról pedig felvételt is készített. A bíróság ezután döntött úgy, hogy maradék büntetését is le kell töltenie.

A holokauszt tagadása miatt Mahlert 2009-ben Németországban tíz év börtönre ítélték, de nem töltötte le

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Horst Mahler állítja, ő politikai menekült, ezért menedékjogot is kért a magyar miniszterelnöktől. Kiderült azonban, hogy ilyen kérelemmel nem élt, de nem is nyújthatott volna, hiszen két uniós országról van szó.

A tolószékes férfi azzal érvelt, hogy a börtönben nehezen mozog. A lábát korábban amputálták. Erre a bíró azt közölte: mivel az átadási letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie, jelezni fogja számukra, hogy legyenek tekintettel a férfi állapotára.

Az átadási letartóztatást a bíróság június 26-ig rendelte el.