Évekre börtönbe kell mennie a Budapest Airport két jogászának

Vágólapra másolva!
Jelentősen súlyosbította a Budapest Airport Zrt. egykori jogi előadójának és jogi igazgatójának minősített vesztegetés miatt első fokú ítéletét a bíróság. Mindkettejüknek börtönbe kell menniük. 
Vágólapra másolva!

A volt jogi előadó,

az első fokon kiszabott öt év helyett hét évet, az egykori jogi igazgató, két év felfüggesztett helyett öt év letöltendőt kapott.

Az ügyben megvádolt ügyvédeket felmentették.

A repülőtéri vesztegetés vádpontjának lényege az volt, hogy a két jogász 2008-ban jogtalan előnyt kért azoktól az ügyvédi irodáktól, amelyekkel megbízási szerződést kötött a cég, azaz a megbízás elnyeréséhez a megbízási díjból vissza kellett osztaniuk a szerződő partnereknek. Emellett más korrupciós cselekmények is szerepeltek a vádiratban.

Az ítélet - a három másodfokon felmentett ügyvédet leszámítva - jogerős.